- Szia Kicsim! -mosolygott apu,és megpuszilta a homlokom.
- Szia Appa! -mosolyogtam.
- Kicsim. Ma mit kérsz reggelire? -nézett rám Omma.
- Mi a menü? -néztem Omma-ra.
- Kocsis palacsinta vagy pedig briós. -mosolyogtt rám Omma.
Az a szeretett teljes mosoly az arcán,és az,hogy Ő az én anyukám,minden szomorúságom felül múlja.
- Briós. -mosolyogtam és elvettem a reggelim.
Leültem Appa mellé,és elfogyasztottam a brióst. Aztán átamra vettem a táskám.
- Máris mész? -nézett rám Appa.
- Igen. -mosolyogtam,és körbepusziltam az ősöket,majd a sulibarohantam.
***
- Na már megint...-lökött meg az egyik srác.
Elszomorodtam. Mindig ez van. A napjaimat azzal töltöm,hogy otthon Omma és Appa szeme előtt,mint egy kis jólnevelt kislányt mutatok,de belül teljesen szét vagyok esve. Most is inkább lesütöm a szemem,és megpróbálom ezt,semmiségnek venni,de....de nehéz. Fáj,hogy az élet ilyen. Fáj,hogy az emberek a mai világban csak magukra gondolnak. Lehet velem van baj,hogy nem akarok bunkó lenni. Sosem fogok lesüllyedni az Ő szintjükre. Ha egyszer bele halok is,akkor sem!
Az életem ilyen. Ezen semmi és senki nem tud változtatni. Csak én. Azzal,ha végleg eltűnök a Föld felszínéről. De nincs elég erőm megtenni. Mert még reménykedek. Reménykedek abban,hogy az életemben lesz egy olyan változás ami nekem kedvez. De ez a reménykedés egyre jobban eltűnik. Elfoszlik a sok csalódás és bánat mellett.
Leülök a helyemre,és előveszem a tankönyveim. A tanár bejön,és leadja az órát. Nekem ma hosszú napom lesz,mert még tánc edzés is. Az órát úgy ülöm végig,hogy egydül a hátsó padban figyelek,vagy alszok. Nem igazán szólalok meg,mert félek. Még a tanároktól is. És az osztály bandás srácaitól szó szerint rettegek. Félek,hogy egyszer engem is elkapnak. Ők senkivel nem kivételeznek. Mindenkit elkapnak,és agyonvernek vagy pedig rozabb dolgokat tesznek vele. Én nem voltam eddig soros,aminek örülök. Talán ez az egy szerencse van az életemben. Az utolsó órámról is kicsengetnek és a táncterembe megyek a többi diákkal. Ledobom a táskám a földre,és a fogasra akasztom a pulcsim. A kis topot megigazítom magamon,és bemegyek a terembe. A tanár elmondja,hogy ma mi lesz a szám címe,és a koreográfiában ki hova áll. Mindenki elhelyezkedik,és elkezdjük a táncot.
Egy oktatás 1 órás. Az alatt az idő alatt,mindenki kifárad és zihál. Ma is ez volt.
Mikor vége lett a táncoktatásnak,felöltöztem. Elköszöntem a többiektől.
Kiléptem a suli kapuján és az éj már fátyolként hullott a városra. Elindultam egy kis bolt felé,mert szomjas voltam. A sikátor előtt szaporán szedtem a lábaim. Az utcán eldobált szemét büdös szaga elrettentett teljesen. A kis patkányok a megrongált falak mentén rohangáltak. Egyszer csak valakinek a lépte nyomát halottam meg hátam mögül. Féltem. Nagyon. Gyorsabban kezdtem el szedni a lábaim,de Ő is. Aztán az idegen a torkom elkapta. Szorította,és kezeimet a hátam mögé tette.
- Most szórakozunk! -suttogta fülembe,és szemeim golfladba nagyságúra kerekedtek.
- Eresszen el! -rúgdaltam,de csak felkacagott mély hangján.
Egy fekete kocsi megállt mellettünk. Az ajtó kivágodott,és bedobtak. A fejem bevágtam az ülésbe. Felültem,és a gatyám letépték rólam. Vadul az ajkaimat tépték. 3 személy volt. Nem láttam az arcukat. A sötétség az ellenségemmé vált. Egyik pillanatban a topom szakadása vert fel a kábulatból. A melltartómat levették,és a mellemre harapták. Kiáltottam volna,de megcsókolt az egyik. Míg Ő csókolt,addig a másik a melleimmel játszott és a harmadik a lábam feszítette szét,és se szó se beszéd belémvágta magát. A könnyeim patakokban folytak. Szűz voltam. Idáig. Egy undorító féreg megrontott,úgy,hogy nem akartam. Kapálóztam,de feladtam,és a kezeim fejem fölé kikötötték. Nagyon fájt az alsó felem,és éreztem,ahogy feszít és ég. A szám már szabad lett,és kérleltem az idegeneket,hogy ne tegyék,de semmi. Aztán aki megrontott,kihúzta magát belőlem,és egy másik ment belém. Ez mégjobban fájt. Sikítottam a fájdalomtól,és a könnyeim folytak,mint a vízesés. Aztán elment bennem. Itt végleg összetörtem. A harmadik ajkaim közé nyomta magát,és majdnem megfulladtam,mikor a kocsi megállt. Kidobtak,és csak egy idegen arcot láttam.
- Ennyit érsz picike! -rúgott az oldalamba,és otthagytak.
Egy darabig megpróbáltam küzdeni,hogy felkeljek,de nem ment. Aztán két vörös szempár megjelent. Már nem féltem. Tudtam,hogy meghalok. Legalább is ezt éreztem. Aztán elájultam Mikor felkeltem egy ismeretlen helyen voltam. Sötét volt és az alfelem még mindig fájt,de aztán elindultam haza. Nem tudom hogyan de hazataláltam. A ház előtt megálltam és láttam,hogy a fény pislákol. Felrohantam a lépcsőn,és az ajtót szinte belöktem. A házban minden tiszta vér volt. A nappaliba rohantam,és apu ott feküdt. Vérben ázott a teste. Az ingjét átszakította a golyó. A szíve soha többé nem fog verni. 3 lövést kapott. 1-et fejbe 1-et a mellkasába és a harmadikat pedig a gyomrába. Anyut sehol nem találtam. Aztán a konyhába rohanva megláttam. Szemei fentakadva,hátánál a vértócsa. Szívem összeszorult,és könnyeim rohamosan folytak le arcomról.
Összetörtem,és a nappaliba mentem,majd a falra pillantottam. Az üzenet nem egyértelmű számomra. Talán túl hülye lennék,hogy megértsem?
~ Keresd Őt,vagy Te is ide jutsz! ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése